Köszöntő

Tisztelt Látogató!

 

Sok szeretettel köszöntöm Zalamerenye Község weboldalán! Bízom benne, hogy az új internetes felületen könnyebben tud tájékozódni a községünkkel/közösségünkkel kapcsolatos hírekről.

Zalamerenye, az Isten tenyere… Ez a mondás magában hordozza azokat a jellemzőket, amely napjainkban Zalamerenyét jellemzik. Ha szeretettel, megértéssel és nyitottsággal közelítünk felé, a tenyér óv, véd, táplál és felemel. Ha azonban ártó szándékot negatív érzelmeket tapasztal, a tenyér megkérgesedik, az éle megkeményedik… Ilyen ez a kis falu is, s ez biztosíthatta a fennmaradását immár létének harmadik évezredében. Mert bizony az egyike legrégebb lakott településeknek a miénk, ahol már a honfoglaló magyarok érkezése előtt dolgos kezek munkálták a földet, s fogadták az erdők és vizek ajándékait.

A több mint 1.200 éves múltú, 181 lakosú falu lakóinak és vezetőinek közös célja, hogy a településünket jellemző tiszta, nyugodt és élhető környezetet megőrizzük, és azt örökségül hagyjuk gyermekeink részére. Küldetésünk, hogy rendkívül gazdag történelmi múltunkat és ehhez kapcsolódóan páratlan örökségünket megosszuk a világgal. Nem borostyánként megkövülve, de megújulva, a modern kor kihívásaira reagálva, képesek legyünk értékeink közvetítésére, továbbvitelére és gyarapítására.

Nehéz és sokrétű feladat ez, hiszen egymás mellett kell foglalkoznunk az értékek feltárásával és méltó helyre emelésével, közvetítésével és védelmével, miközben fejlődésünk lépést kell, hogy tartson a korral, maradandót alkotva az utókornak.

Régóta emlegetik, hogy Zalamerenye „Kis-Svájc”, az itt található természeti kincseknek köszönhetően. Szeretnénk, hogy ha ez a párhuzam ebben a kis közösségben élő emberek számára a mindennapok tekintetében is visszaköszönjön, ezért fejlesztjük, építjük megfelelő alapossággal községünket, MINDANNYIUNK javára.

Amennyiben észrevételei, kérdései vannak, a weboldalon jelzett elérhetőségeinken keresztül keressen fel bennünket. Ötleteit, javaslatait örömmel fogadjuk. Látogasson el hozzánk, a „Kis-Svájcba”!

 

Köszönöm a figyelmét!

 

 

Zalamerenye Község Polgármestere